Szolgáltatásaink

Elhelyezési körülmények

Az intézmény a lakókat otthonosan kialakított és berendezett 1-2-3 ágyas szobákban, a lakó életkorának és egészségi állapotának megfelelő módon helyezi el, a Megállapodásban foglaltak szerint. Tekintettel ellátottjaink mentális állapotára, illetve az együttélés esetén felmerülhető konfliktusokra, állapotrosszabbodásra- az intézmény sohasem konkrét szobára köti Megállapodását az ellátást igénylővel/hozzátartozójával. Az igényeket az ellátást kérő egészségi állapotának, valamint körülményeinknek a figyelembe vételével igyekszünk a lehető leginkább optimális elhelyezést megtalálni. Tekintettel vagyunk a már egy szobában élők kialakult szokásrendszerére, önellátási, kommunikációs képességeire, készségeire.

Lehetőség van a barátságba kerülők egy szobába való költöztetésére, összeférhetetlenség esetén a szétköltöztetésre- az ésszerűség határait megtartva, valamint időkorlátokat rendelve e kérések teljesítéséhez.

Természetesen igyekszünk lehetőségeinkhez mérten egyéni kéréseknek eleget tenni, ám a szobacserék jogát intézményünk fenn kívánja tartani! Kérünk minden érintettet ezen lehetőség elfogadására, hiszen ápolószemélyzetünk ismeri leginkább lakóink mindennapi életét.

Az intézmény biztosítja a lakók által használt lakrészben az életvitelszerű, folyamatos tartózkodást, az évszaknak megfelelő fűtést, a világítást, valamint a meleg vízzel való ellátást. A lakók számára folyamatosan rendelkezésre állnak az emeletenként kialakított társalgók, az étkezőrészek, valamint az intézményt körülvevő kerthelység, annak minden eszközével, ami a kulturált - igény szerint elkülönítettebb- szabadidő eltöltését szolgálhatja. Az intézményben kialakításra került foglalkoztató helység, mely szabályozott keretek között, mentálhigiénés munkatársak irányítása és felügyelete mellett hivatott tartalmasabbá és színesebbé tenni lakóink hétköznapjait. Az aktivitás minél további megőrzése, a dementálódás és a testi hanyatlás megelőzése érdekében lakóink rendelkezésére áll a tornaterem, amit meghatározott időnként, szintén felügyelettel, igénybe vehetnek.


Élelmezés, étkezés

Az intézmény az étkezést lakóink életkori sajátosságainak, az egészséges táplálkozás követelményeinek, valamint az esetleges diétás előírásoknak a figyelembe vételével következőképp biztosítja.

A fennjáró lakóink az intézmény étkezőjét tudják igénybe venni. Tavasztól őszig igyekszünk az időjárás figyelembe vételével arra ösztönözni lakóinkat, hogy használják ki környezet adta lehetőségeinket, s étkezés után sétáljanak az intézmény parkjában. Mozgásukban akadályozott lakóink étkezését a szobákban, illetve az emeleten kialakított ebédlőrészekben biztosítjuk. Az Otthon dolgozói fekvőbeteg ellátásakor a megfelelő mennyiségű és rendszeres folyadékbevitelről gondoskodnak, ezt kötelességük dokumentálni is.

Lakóink életkori sajátosságait, állapotukat és egészségügyi ellátásukat, valamint az egészséges táplálkozás követelményeit szem előtt tartva lehetőség van a pépes ételek, valamint a diétás étrend biztosítására is- amennyiben ezt az orvos elrendeli, avagy szükségesnek látja. Szintén orvosi előírásra biztosítani tudjuk a gyakoribb étkeztetés lehetőségét is. Az otthon napi háromszori étkezést biztosít- ebből a főétkezés mindig kétfogásos meleg étel, továbbá heti négy-őt alkalommal meleg vacsorát is biztosítunk az ellátottak részére.

A lakók biztonsága

A lakók biztonságáról az intézmény az alábbiak szerint gondoskodik.

  • az intézményben a szakdolgozók folyamatos munkarendben dolgoznak, így az intézmény felügyelet nélkül sohasem marad.
  • az intézményből való távozás és visszaérkezés rendje szabályozva van
  • a tűz és betörésvédelem érdekében kamerával ellátott az egész intézmény, mely hivatott úgy a személy, mint a vagyonvédelmet biztosítani.

 


 

Ruházat, textília

Az ellátást igénybe vevő az intézményben való élete során saját textíliát és ruházatot használ, melynek tisztításáról az intézmény gondoskodik külső patyolat által. A tisztításért külön díj nem számolható fel, a szolgáltatás költsége benne foglaltatik a térítési díjban.

A ruházat pótlását elsősorban a lakók készpénzvagyonából a hozzátartozó/ törvényes képviselő köteles megtenni, ennek hiányában azonban az intézmény pótolja a ruházatot a szükséges és kellő mértékig, minőségben, megnevezve az alábbiak szerint

legalább 3 váltás fehérnemű és hálóruha

évszaknak megfelelő, legalább 2 váltás felsőruházat és utcai cipő

szükség szerint más lábbeli

 

Az ellátást igénybe vevő nem köteles az intézmény által biztosított ruházatot használni, ám saját ruházatának elhasználódása esetén is csak a Házirendben meghatározott mértékig tudja az intézmény pótolni azt. Ellátottjaink mentális állapotának figyelembe vételével, illetve az esetleges problémák megelőzése végett az intézménybe költözés előtt kérjük a hozzátartozókat/ ellátást igénylőket, hogy az intézménybe behozott ruházatot monogrammal, vagy egyéni jelzéssel ellátni szíveskedjenek.

Az Otthon a textíliával való ellátást, valamint a személyi higiénia biztosítását ellátottanként

két váltás ágyneművel, valamint ezek szükség szerinti cseréjével

a tisztálkodást segítő alapvető anyagok, eszközök biztosításával

szükség, valamint inkontinencia esetén gyógyászati segédeszközt biztosításával végzi


A személyes használatra kiadott ruházat az intézmény tulajdonát képezi, ellátottunk intézményi jogviszonyának időtartama alatt azonban korlátozás nélkül használhatja.

 


 

Személyi higiéné

A személyi és környezeti higiéné megőrzése és fokozása úgy a lakók, mint a dolgozók közös érdeke. Az Otthon dolgozóinak feladata- a gondozási vezető irányítása és ellenőrzése mellett- a környezeti tisztaság folyamatos fenntartásának megszervezése és az előírt takarítási tevékenységek elvégzése. Az ellátottak személyi higiénéjéért az ápolók- gondozók a felelősek; a mindenkori szolgálatban lévő dolgozó köteles a kért és szükséges segítséget megadni, biztosítani lakóink számára.

A lakók fürdetését szobánkénti beosztással naponta végzik nővéreink, természetesen a szükség szerinti tisztálkodás /tisztázás mellett gondot fordítva a kéz és körömápolásra, hajmosásra, borotválkozásra is.

Amennyiben a fentiekben megnevezett szolgáltatások minőségével nincs megelégedve lakónk,illetve a hozzátartozó, lehetősége van szakképzett fodrász- manikűrös-pedikűrös igénybevételére is- ezt azonban saját költségén, költőpénze terhére teheti meg. A tisztálkodáshoz szükséges legalapvetőbb szereket az intézmény biztosítja, melyek : szappan, sampon, WC papír. Kozmetikumok, márkásabb tisztálkodási szerek beszerzése a lakók igényeinek megfelelően, saját költőpénzükből biztosítható.

 


 

Környezeti higiéné

A vizesblokkokban naponta egyszer fertőtlenítő felmosást végzünk, illetve szükség esetén. A lakószobákban, közösségi helységekben naponta egyszer takarítást, havonta egyszer fertőtlenítést végzünk. Minden helységben évente két alkalommal általános nagytakarítást, ablaktisztítást, függönymosást, szőnyegtisztítást végzünk/ végeztetünk. A hulladékgyűjtést fóliazsákkal ellátott szemétgyűjtőkben végezzük, a veszélyes hulladékok kezelésére és tárolására külön gyűjtőedényekkel rendelkezünk; elszállítására erre szakosodott céggel szerződést kötöttünk.

 


 

Egészségügyi ellátás

Az I./2000. Sz.Cs.M. rendelet. 7. § (1.) a.) b.) pontja értelmében az otthonba való beköltözést követően minden lakó részére gondozási tervet készítünk- az egyénre szabott ellátás, tervszerű ápolás-gondozás kivitelezésének érdekében . A gondozási tervet az intézményvezető által kijelölt munkacsoport végzi el, a beköltözést követő 1 hónapon belül. A gondozási terv részét képezi a gondozási lap, amelyen a lakó állapotában történő változás kerül rögzítésre, ennek vezetése minden szolgálatban lévő nővérnek kötelező. A gondozási tervek értékelése év végén történik, amelyet az előbbiekben említett munkacsoport közösen végez, a gondozási vezető részvételével.

A felvételi státuszt a lakó bekerülésekor a felvételt végző szakápoló tölti ki. Akut betegség esetén ápolási tervet készítünk, napi ápolási lap, valamint folyadéklap vezetése válik szükségessé, szintén kötelező erővel.

Az intézmény biztosítja az igénybevevők egészségügyi ellátását

Ennek keretében gondoskodik

beköltözést követően háziorvos vizsgálatról

egészségmegőrzést szolgáló felvilágosításról

rendszeres orvosi felügyeletről, heti két órában, pszichiáter rendeléséről

hetente kétszer, a törvényben előírt óraszámban szükség esetén háziorvos rendeléséről

szükség szerinti ápolásról

szakorvosi ellátáshoz való hozzájutásról

kórházi kezeléshez való hozzájutásról,

test távoli gyógyászati segédeszközök biztosításáról, szűrővizsgálatokon való részvétel biztosításáról, illetve szűrővizsgálatokra szállításról

orvos által előírt releváns diéta biztosítása

Az intézményben a nap 24 órájában, folyamatos munkarendben, szakképzett ápolónők felügyeletével élik lakóink életüket. Az ellátás személyre szabott, a meglévő önellátási képességek megőrzésére épül. Az Otthonban műszakonként, az ellátottak egészségi állapotát érintő változásokról, illetve a velük kapcsolatos jelentősebb eseményekről sorszámozott, hitelesített „Átadónaplót" kell vezetniük a műszakban lévő nővéreknek. Az Otthon megfelelő felszereltségű orvosi szobával rendelkezik, a fogászati ellátásokat a városban található körzeti fogorvosi ellátás segítségével tudjuk biztosítani. Egyéb, fentiekben nem említett szakorvosi ellátást a nyíregyházi Jósa András Oktatókórház szakrendelőibe, kórházaiba való beutalással, betegszállítóval tudjuk biztosítani. A testközeli eszközök beszerzése, cseréje, pótlása közgyógy ellátásra való jogosultság esetén ezen a módon, vagy a törvényes képviselő/ hozzátartozó költségén történik.

 


 

Mentálhigiénés ellátás

Az intézmény feladatkörében gondoskodik az ellátást igénybevevő mentálhigiénés ellátásáról. Ennek keretében biztosítja:

a személyre szabott bánásmódot

a konfliktus helyzetek kialakulásának megelőzése érdekében az egyéni beszélgetést

a szabadidő kulturált eltöltésének feltételeit

az ellátottak családi és társadalmi kapcsolatai fenntartásának feltételeit

a gondozási tervek megvalósítását

a hitélet gyakorlását

segíti, ösztönzi az intézményen belüli kisközösségek, társas kapcsolatok kialakítását

Intézményünk igyekszik mindent megtenni az ellátást igénybevevők aktivitásának megtartása, állapotrosszabbodásuk megakadályozása érdekében. A kiscsoportos foglalkozások, az intézményen belüli, valamint az Otthon területén kívül eső programok lehetősége mindezen célok megvalósulását hivatottak segíteni. Otthonunk nem csupán a szakmabeliek, a hivatásos gondnokok és hozzátartozók előtt kíván nyitott lenni, preferáljuk a régi barátságok, ismeretségek megtartását, ápolását is. Mivel intézményünk az egész ország területéről fogad ellátást igénylőket, ez nem ritkán megoldhatatlan problémaként merül fel a hozzátartozók, régi barátok látogatásának megvalósításakor. Ágyban fekvő, mozgásukban akadályozott lakóink sem kényszerülnek csak a szobákban tölteni napjaikat. A csoportfoglalkozásokra olyan lakók is beosztásra kerültek, akik aktívan már nem tudnak részt venni a foglalkozásban, de a társas közeg, a megváltozott napirendek reményeink szerint pozitívan befolyásolják kedélyüket - ezáltal állapotukat, a pszeudodemencia viszonylagos korrigálását. A születésnapok, névnapok, a hagyományos ünnepekről való megemlékezések ugyan ezt a célt szolgálják.

 


 

Szabadidős programok

Az ellátottak korának, egészségi, mentális állapotának, képességeiknek és adottságaiknak figyelembe vételével szervezzük meg

az aktivitást segítő fizikai tevékenységeket

a szellemi és szórakoztató tevékenységeket

a kulturális tevékenységeket

Intézményi keretek között biztosítjuk a szabadidő kulturált eltöltésének lehetőségét lakóink számára, mely összetevődik a mentálhigiénés munkatársak által az érdeklődési körnek megfelelő csoportfoglalkozások megtartásából, valamint a lakóink érdeklődésére számot tartó- intézményen kívüli- szervezett programokon való részvételből. Lehetőség van kirándulások, városlátogatások megszervezésére is- erre való igény esetén, valamint nagyobb városokban kulturális programok, kiállítások látogatására­ szintén a lakók zsebpénzének terhére. Az intézményen kívül szervezett programokon való részvétel nem kötelező jellegű, csupán lehetőség lakóink számára, amelynek tartalmát igényeik alapján szervezzük meg. A távolabbi helyszíneken lebonyolítandó szabadidős programokhoz a szükséges és kellő létszámú felügyeletet biztosítja az intézmény, a lakók egészségi és mentális állapotának mérlegelése után. Az intézmény területén tartott csoportfoglalkozások, valamint szabadidős tevékenységek eszközigényét, tárgyi feltételeit szintén az intézmény biztosítja. Az Otthon épületét körbe ölelő park, a kulturált, virágokkal díszített terület szintén a kellemes és egészséges időtöltés biztosítása miatt kerül kiépítésre, reméljük lakóink megelégedésére.

 


 

Munka jellegű foglalkoztatás

Munkaképes, azt önként vállaló lakóink számára adottságaiknak és lehetőségeinknek megfelelően igyekszünk biztosítani az értelmes munka lehetőségét az Otthon területén belül.

 


 

Az egyéni és közösségi vallásgyakorlásra vonatkozó szabályok

A lelki élet gyakorlásának elősegítését - egyéni és közösségi formában is - fontos szegmensnek tartjuk lakóink életében. Az intézmény kápolnája a lakóink rendelkezésére áll. Az Otthon heti egyszeri alkalommal biztosítja a lelki élet ápolását - a felkért görög katolikus parochus által meghatározott időpontban, minden vasárnap 9 órától, továbbá minden hónap második szombatján református istentisztelet, és római katolikus szentmise biztosított. A személyzet, valamint lakóink megkérdezése alapján került az időpont meghatározásra, mely egyre nagyobb létszámban segíti ellátottjaink mentális állapotának szinten tartását, esetenként a gyászmunka folyamatában való, kompetens vezetést. A lelkipásztor, illetve a mentálhigiénés munkatárs folyamatos kapcsolatot tartanak, mintegy teamban végezve munkájukat. Ezen túlmenően a szolgálatban lévő ápolók- gondozók feladata és kötelessége erre jelentkező igény esetén ellátottjainknak biztosítani az imaterem használatát, annak gyakoriságát a mentálhigiénés munkatárs által összeállított program is tartalmazza. Otthonunk lakói egyházi szertartásokon részt vehetnek a város templomában is.